Legyél nyitott!

A vonat lassan gördült ki a peronról. Az utolsó pillanatban ugrottam fel a másodosztályú kocsira, éppen találtam egy üres kupét, amibe éppen csak helyet foglaltam, amikor megláttam Őt. Sétált a verőfényes napsütésben. Egy pillanatra megállt, és az éppen elsuhanó vonat felé nézett mosolyogva. Tanakodtam egy ideig, hogy valóban láthatott-e, de ezen a gondolatomon már én is csak mosolyogtam. Ahogy elhagytuk a várost, és a végtelen lapály tárult a szemem elé, felderengett bennem egy régi kép… Majdnem öt évvel ezelőtt történt. Éppen egy esős, borongós napon utaztam ezen a vonaton. Éppen egy szakítás kellős közepén ültem az önsajnálat és a melankólia nyálkás mocsarában, amikor megismerkedtünk. Belépett a kupé ajtaján, és mosolyogva megkérdezte, hogy van-e még üres hely? Nem értettem a kérdést, hiszen láthatóan egyedül utaztam a fülkében. – Igen, azt látom – válaszolta mosolyogva -, csak nem tudtam, hogy ekkora arc mellé még beférek-e a csomagjaimmal? Így több jegyet is kellett venned, vagy elfogadta a kalauz csak azt az egyet? – mutatott rá a táskámon heverő jegyemre. Először nem értettem, amit mondott, csak mosolygott tovább, s huncut fény csillant a szemében. Majd pár pillanat múlva, amikor leesett a tantusz, hogy miről is beszélt, iszonyatosan berágtam; nincs elég bajom, jön egy vigyorgó idióta, és teljesen kizökkent abból, amiről az életem szólt abban a pillanatban. Talán ami a legbosszantóbb volt az egészben, hogy se táska, de még egy kis hátizsák sem volt nála. Ezután olyat tettem, amit jólneveltségemből adódóan eddig még soha. Mindig büszke voltam arra, hogy intelligens és magabiztos módon, szép szóval meg tudtam oldani az életben adódó konfliktusokat. Bár hevesebb a vérmérsékletem az átlagosnál, önkontrollt tudtam alkalmazni magamon a legtöbb alkalommal. De most, mintha Pandora szelencéjét nyitották volna ki, megindult bennem a mindent elsöprő indulat, amit a sértettség még tovább gerjesztett bennem. A fröcsögésem és a szitokáradat közben is rendületlenül mosolygott rám. Pár perc elteltével – mikorra már jól kifüstölögtem magam – nem tudtam mást csinálni, csak hápogtam. A megdöbbentő az volt, amikor hanyag eleganciával kivette a füléből az eddig számomra rejtett fülhallgatót, és megkérdezte, hogy mondtam-e valamit? Itt végképp leállt az agyam, nyomtam magamnak egy Reset-et. Nagy felháborodásom közepette észre sem vettem, hogy a vonat beért az első állomásra. Utasok jöttek-mentek, hirtelen felbolydult az egész vagon. Éppen csak leültem, amikor két fiatalember állt meg...

Learn More

Labirintus

…akkor jöttem rá, hogy egy labirintus kellős közepén vagyok, amikor már sokadjára ütköztem bele ugyanabba a falba. Ahogy minden labirintusnak, ennek is rengeteg folyosója, szerteágazó útja volt, de csak egy kijárata: az, amit most sehogy se találtam. Ha ez egy valóságos építmény lett volna, biztos kitalálom, hogyan juthatok fel a fal tetejére, hogy lássam az irányom- de ez most az életem volt s minden kapaszkodó nélkül maradtam benne. Sokszor eltévedtem már eddig is, vagy lehet, hogy amit én stagnálásnak éltem meg, annak is megvolt a maga értelme? Lehetséges, hogy mindennek pont úgy kellett történnie ahhoz, hogy most itt legyek? Elgondolkodtató kérdések, de vajon találok rá válaszokat? Ez a kiindulópont. Addig nem találtam meg azt, amit kerestem, amíg el nem jutottam ebbe az állapotba. Minden tudásom, elméletem, amit eddig az életről és a világról hittem- összedőlt. De csak a romokra lehet valamit újra elkezdeni építeni: csak nem mindegy az alap, hogy az egy jó adag hazugság lesz, vagy az igazság… az igazság pedig az, hogy semmit sem tudok, minden, amit felhalmoztam csupán...

Learn More

Tudom!

Több hét is eltelt a vonatos eset óta, mire az „új életemet” kezdtem megszokni, s berendezkedtem arra, hogy egyedül vagyok. Sokat gondolkodtam azon, mi is történt velem ott és akkor, de sokra nem jutottam. Egy dolgot éreztem: hiába is próbálnám magamra erőltetni a szomorú, magányos, elhagyott nő képét, egyszerűen már nem tudtam. Rengeteg új dologba vágtam bele, ami érdekelt, amire régóta vágytam, csak éppen az eddigi kapcsolatomban nem volt rá időm. Találtam sok olyan klubot, ami egy ideje vonzott, eljártam olyan előadásokra, ahol végre igazán nagy műveltségű és neves tudósokra, professzorokra akadtam, kik az élet dolgairól és a lélek gubancairól beszéltek. Az első alkalommal még igen vegyes társaságból a hetek alatt kihullottak az úgymond „oda nem illő egyedek”. Az egyik délután kicsit késve érkeztem a klasszika filológia előadásra. A professzor egy hetven év körüli idős úr volt, s mikor beléptem már a bevezetőnél tartott. A hatalmas terem teljesen megtelt, ezért át kellett – bocsánatkérések közepette – vágnom magam a terem közepéig, ahol már csak pár üres szék árválkodott. Mondanom se kell, hogy a professzor addig nem volt hajlandó folytatni az előadását, amíg el nem csendesedett a terem: vagyis én. Mire leültem már paprikapiros voltam a szégyentől. Kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy az előadó hangja elhal, s a teremben ismét székek húzgálása, mocorgás és némi rosszalló dünnyögés hallatszik. A terem közepe felé – ahol én is ültem – egy vigyorgó férfi araszolgatott, rettentő nyugodtsággal és éppen tőlem kétméternyire huppant le. Körülbelül tíz perc telt el, amikor pisszegést hallottam oldalról. A hang iránya felé fordulva megláttam a titokzatos, „hárommondatos” utastársamat. Ahogy meglátott, szokásos mosolygó szeme még jobban felderült, és átcsusszant közvetlen mellettem levő székre. Ez ismét felkeltette az idős prof figyelmét, mert egyre lassabban és szakadozottabban beszélt a számomra érdekfeszítő témáról. A jómadár, ahogy mellém ült, persze nem maradt csendben. – Helló, Pukkancs! Elmondod, mi a téma? – bökött a fejével a katedra felé. – Jaj! Kérlek, maradj már csendben! – de ezt már nem csak ő hallotta, hanem mindenki, aki a környékünkön ült, mert a teremben ekkorra már néma csend honolt. Úgy éreztem magam, mintha egy filmben lettem volna: lassan, milliméterről milliméterre fordítottam a fejem abba az irányba, ahonnan a folyamatos beszédet kellett volna hallanom. Addigra már az előadó némán, vörös fejjel állt....

Learn More